Hogyan rázódj vissza közel egy hónap kihagyás után?

1 hónap! Még belegondolni is szörnyű, nemhogy átélni, a részese lenni 1 hónap „nemfutásnak”. Nevezhetjük ezt kényszerpihenőnek, betegségnek, fáradtságnak, ráaggathatnék még rengeteg kifogást, de a szavak sajnos még nem feledtetik velem a belül mardosó lelkifurdalást, sőt ettől még a letapadt izmaim sem támadnak fel a tetszhalott állapotukból. Bizony előfordul, hogy néha elfogy a lelkesedésünk, összesűrűsödik az életünk vagy épp a szervezetünk kíván egy kis pihenést, viszont kellő időben fel kell ismernünk a szünet végét és nem szabad engednünk a lustaság hívogató szavának!

Minden azzal a fránya megfázással kezdődött. Jó esetben engem évente csak egyszer dönt ágyba valamilyen betegség, ez idén pont október első hetére esett. Ilyenkor persze kell két hét a teljes gyógyulásig, amivel nincs is semmi gond, hiszen fő az egészség! Október utolsó heteit és a jó időt kihasználva pedig nyakunkba vettük a nagyvilágot és futócucc helyett inkább a „városnézős ruhatár” került a bőröndbe. Persze minden egyes alkalommal sikerült valamilyen szánalmas magyarázatot találnom arra, hogy épp miért nem „mehettem” futni. A lassan berozsdásodott izomzatom viszont már figyelmeztetett: itt az ideje újra nekilendülni a sportnak, a futásnak!

20161029_123402Magánéletünkre hivatkozva kifogyhatatlan lenne a mellébeszélések tárháza, úgyhogy ezen túllépve inkább megosztom veletek a saját „módszereimet” , hogyan is másztam ki a gödörből. A bemelegítést nem futással kezdtem, hanem egy könnyű hétvégi túrázással. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen így az izmokat talán nem éri akkora sokkhatás, mintha egyből lefutnánk 10 km-t a kőkemény aszfalton…. A túra után azonnal megváltozott a hozzáállásom, az enyhe izomláz miatt nosztalgikusan gondoltam vissza a nyári futásaimra és így sokkal nagyobb kedvvel kezdtem el tervezgetni a következő edzésemet, alig vártam az alkalmat, hogy újra futhassak egy jót.

A motivációt sokszor tudatosan kellett megtalálnom, nem arra gondoltam, hogy „nincs kedvem futni menni”, hanem már reggel az esti futás gondolatával ébredtem, egész nap az járt a fejemben, hogy jó lesz újra mozogni egy kicsit. És a kicsit itt szó szerint kell érteni, munka után amúgy is csak arra van sokszor energiám, hogy 2-3 km-t kocogjak. Ez kedvcsinálónak tökéletes, szép lassan ugrom meg újra a kilométereket. A kis távok teljesítése pedig azon túl, hogy sikerélményt nyújt, az izmaimat is jobban kíméli a hosszabb szünet után.

Az előző cikkemben megfogalmazott célkitűzéseimet így most még nagyobb lelkesedéssel kezdem el megvalósítani: a heti egy úszás már fix a naptáramban és a békási edzőteremben a 11-es útra néző futópadokon, a suhanó autók bámulásába belefeledkezve kellőképpen ki tudom kapcsolni az agyam. Ami pedig még egy plusz motivációt jelent – főleg nekünk, nőknek szerintem – az a téli futó-ruhatár feltuningolása és új kiegészítőkkel való kibővítése. Úgyhogy hétvégén biztos az lesz az első, hogy kipróbálom az új szerzeményeimet… 🙂

Koltai Piroska

Koltai Piroska

A futás világába nem olyan rég csöppentem bele, de mint „laikus futó” egyre jobban magával ragad ez az örömteli sport...... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​