Budapest egyik legmenőbb edzőtermében jártunk!

A blogunk nem kereskedelmi céllal jött létre, ez a bejegyzés most mégis kivételes. Szeretnénk felhívni a figyelmet egy szuper kezdeményezésre. Egy edzőteremre, ahol nem csak kitűnő fitneszgépek találhatók, de a hangulat is egyedülálló. Túlzás nélkül állíthatom, hogy csapatunk körében az ott eltöltött 2 óra alatt kiérdemelte a „Budapest legmenőbb edzőterme” titulust. A Down Alapítvány igazán színvonalas sportlétesítményében jártunk.

A történetünk nagyjából 2 évvel ezelőtt kezdődik, amikor a Decathlon támogatásával Down Alapítvány Márga utcai Támogatott Lakhatási Szolgáltatásának alagsorában kialakította a Rehabilitációs és Sportcentrumát. A Sportcentrum integrált, bárki használhatja pontosan úgy, mintha bármely budapesti edzőteremben járna.

Az alapítvánnyal évek óra tartjuk a kapcsolatot. Egy nemrég náluk tett látogatás alkalmával  elhatároztuk, hogy hagyományt teremtünk és ezentúl közös sportolásokat is szervezünk. Ezért hát pár napja felkerekedtünk 6 fős budaörsi munkatárs-csapatunkkal, hogy egyfelől személyesen megismerjük a szervezet Márga utcai házának lakóit, ezzel egy kis bepillantást nyerjünk mindennapjaikba,  másfelől, hogy közösen sportoljunk.

11224145_1861863870696487_8504453503090498954_o

Odaérkezésünk után fiú-lány csapatokra oszlottunk. Míg a fiúk körbevezetést kaptak az épület felső részén lévő lakóterében, addig a lányok egy közös Zumba órán formálták alakjukat Cilivel, aki az alapítvány ügyfele. A körbevezetés után mi, fiúk is becsatlakoztunk, hogy megmutathassuk, milyen rejtett zumba tehetségek lapulnak a cégnél. Ám sajnos ezek a tehetségek minden igyekezetünk ellenére is rejtve maradtak…
A zumba után gyorsan pótoltuk az elégetett energiát egy közös jóhangulatú sütizéssel;  majd jött a nap fénypontja, a rögtönzött ergométer verseny!

14711387_1861851344031073_2504681308075735625_o

A spinning gépek, futópadok, fekvenyomópad és súlyzók mellett négy darab evezős ergométer is várt minket. Ez utóbbiról hamar kiderült, hogy a legnépszerűbb sporteszköz az alapítvány ügyfelei körében. A versenyszellem mindannyiunkban megvan, így hát kihívtuk egymást egy ergométer csatára! Sportos Decathlon dolgozók ide vagy oda, valahogy minden alkalommal alul maradtunk. De egymás hangos buzdítása, a vidám hangulat, a közös mozgás őszinte öröme minden elveszett fordulóért kárpótolt minket.

14700778_1861855974030610_1886953002336880278_o

Amikor elérkezett a búcsúzás ideje, legnagyobb meglepetésünkre addig el sem akartak engedni minket, amíg át nem adták a kézzel készített ajándékaikat.  Feltöltődve, boldogan, sporttól kellemesen elfáradva vettük célba újra a munkahelyünket.

A mozgás, a hatalmas élménycsomag után tehát tényleg hezitálás nélkül jelenthetem ki, hogy Budapest egyik legmenőbb edzőtermében jártunk.

Biztosan többekben is felmerül, hogy milyen élmény értelmi fogyatékos emberekkel közösen edzeni. Nem tagadom, ez az alkalom különös hatással volt ránk. Egyrészt olyan őszinte és kimeríthetetlen szeretetet kaptunk tőlük, ami  példaértékű  a mai társadalomban. Másrészt a sport szeretete, a mozgás öröme pontosan ugyanúgy van meg az értelmi fogyatékos emberekben, mint bármelyikünkben.  Bennem nagyon mély nyomot hagyott és hihetetlen jó érzés volt a közös edzés.
14681940_1861863947363146_5117941767571082611_o

Mindenkit csak buzdítani tudok,  ha új edzőtermet szeretne kipróbálni, szeretne kiszakadni a megszokott tréning légkörből, akkor menjen el a Márga utcai Sportcentrumba! Mozogjon, fáradjon el! A belépődíj itt tényleg jó helyre kerül.

Én is biztosan visszalátogatok, hiszen régóta kerestem egy helyet, ahol kötetlenül használhatom például a spining gépet: amennyit éppen jól esik, nem szabnak sem időbeli, sem pedig edző által meghatározott korlátokat.

Akinek esetleg felkeltettük az érdeklődését, itt talál az edzőteremről további információkat:
https://www.facebook.com/down.alapitvany.sportcentrum/?fref=ts

Az árakat és órarendeket pedig az imént belinkelt facebook oldal egyik fotoalbumában találjátok meg.

Akit pedig érdekel a Down Alapítvány munkája, az itt talál további információkat: http://www.downalapitvany.hu

Laborc Dániel

Laborc Dániel

Kerékpározás A szó maga 10-11 évvel ezelőtt még ugyanazt jelentette nekem, mint minden átlagos 12 éves kissrácnak: a haverokkal kimegyünk... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​