A fákat ölelő

Szeptember közepére Dávid kollégámtól kaptam egy vadász meghívást a festői Varbóra, a Bükk észak-keleti lábához. Két okból is komoly megtiszteltetésként éltem ezt meg. Egyrészt, mert a meghívás szarvas bikára szólt és a magyar erdők koronás királyára igazi kiváltság vadászni, melyben még nem volt részem. Másrészt pedig, mert kollégám nagyszüleinél volt a bázisunk, így alkalmam nyílt megismerni Józsi bácsit, akivel Dávid kisgyermek korától együtt vadászik, és akitől magába szívta azt a mérhetetlen természet szeretetet és vad iránti tiszteletet, amit én oly nagyra becsülök benne.

Szólhatna ez az írás első bikám elejtéséről is, ám a szokatlanul meleg szeptemberi időjárás bizony nem kedvezett számunkra. Nem indult be a bőgés, így a szarvasok sem mutatták meg magukat, hiába jártunk utánuk két éjjel és két reggel. Dianának úgy látszik más tervei voltak számomra ebben a két napban és most már tudom, hogy egy olyan élményt tartogatott nekem, ami túlmutat még a hőn áhított első bika elejtésén is.

Beőr Józsi bácsiKét vadásznapunkon kollégám nagyapja, Józsi bácsi volt a kísérőnk és mentorunk, akiben egy hihetetlen barátságos és jó lelkű embert ismertem meg, akinek így, közel a 80-hoz is olthatatlan tűz ég a szemében, ha a vadászatról van szó. Jól megérdemelt nyugdíjas napjait jórészt az erdőt járva, kertészkedve és pincéjében elmélkedve tölti. Tiszteletre méltó, a százat közelítő trófea állománya aktív vadász életről tanúskodik, ám mégis van benne valami szimpatikus mértéktartás. Büszke, de nem dicsekszik. Trófeái egy-egy emlékezetes történet mementói, melyek közt nem egyet unokájával közösen élt át.

Nem grammok, centik és kilók lógnak a falakon, hanem közel 50 vadászév emlékei. Felesége félig komolyan mondja: „Ha még egyszer választhatna, vadászhoz nem menne feleségül. Az a sok átvirrasztott éjszaka, na meg a sokszor egész hetes kalandozások…” Nos, igen, ez egy életforma. Aki ezt választja, annak egy darabja mindig az erdőn lesz, és igen, figyelnünk kell rá, hogy szeretteink ne csak a hiányunkból részesüljenek, hanem a kikapcsolódás általi feltöltődésünk pozitív hozadékaiból is. Józsi bácsi ezt (is) jól csinálhatta, mert szemmel láthatóan kiegyensúlyozott kapcsolatban, egymás hóbortjai tiszteletben tartva él feleségével.

A vadászat számára már mást jelent, mint nekünk, fiataloknak. Mi sajnos még inkább azt nézzük, mit adhat nekünk a vadászat és a természet. Trófeákat gyűjtünk, hajszoljuk az életet és az élményeket. Józsi bácsit viszont már szinte csak az élteti, hogy visszaadjon valamit a természetnek azért a sok csodáért, amiben része lehetett a jóvoltából. Naponta jár etetni, féltve őrzi, óvja területét, barátja az erdő.

Csibészes mosollyal az arcán azért még mesél egy bakról, amit évek óta figyel, és akivel egymásnak vannak rendelve. Szellem bak, de talán egyszer még összefutnak majd…  Van olyan szóró, melyet évek óta etet úgy, hogy egy puskalövés sem dörrent rajta. A második reggeli cserkelésünk zárásaként is az volt megbeszélve, hogy egy etetőnél találkozunk. Már közelítve a találka ponthoz Dávid csendben megállított és intett, hogy távcsövezzek előre. Nem vadat lestünk, hanem az öreget, amint egy fát ölel hosszú perceken át. Volt valami megható és varázslatos azokban a percekben. Eggyé válni a természettel, talán ez lenne a vadász életének végcélja.

A két nap élményeit összegezve ismét csak arra jutottam, hogy számomra a vadászat egyenlő a barátsággal és mennyire igazuk van az antropológusoknak, miszerint a vadászat tette az embert emberré.

Nótás Péter

Nótás Péter

Számomra a vadászat igazi szenvedély! A vadászat nem csak vadűzés és erdőzúgás; emberi kultúránk egyik legősibb eleme, s mint ilyen,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​