Kísértés az Ördög ösvényén

Dacára a baljós előrejelzéseknek, szikrázó napsütésre ébredtünk. "Edzőtáborunk" második napjára időzítettük a király-etapot, megfűszerezve a Vidra-tóval és Románia legmagasabb magashegyi hágójának, a Transzalpinának meghódításával. A tervek szerint - egy rövid tranzitot követően - nem volt más dolgunk, mint egész álló nap kerékpáron ülni és bringázni.

Erdélyi legendáktól, mesebeli hiedelmektől visszhangos völgyszoros kapujában pattantunk nyeregbe. Utunk a kétezres csúcsokkal övezett Páring-hegység szívébe vezetett. Az első, közel húsz kilométer lankás szakaszon haladt, végig a völgy mélyén, kelet-nyugati irányban. Kényelmes bemelegítő tempóban láttunk neki az elénk tornyosuló messze nem hétköznapi feladatnak. Bollyá verbuválódott hatfős csapatunk sokáig nagy egyetértésben haladt.

A béke azonban csalfa tanácsadó: fűszert kell vinni a pillanatba, hogy íze is legyen. Korai támadással vetettem véget lakonikus nyugalmunknak, a tervem az volt, hogy előnyt szerzek a nagyobb hegyek lábához érve. A csapat döntő része engedett, a szívósabbik fele viszont köszönte szépen a táncra-kérést. Hiába távolodtam el közel fél percre, Peti begyújtotta a rakétákat és szempillantás alatt „hátba-vágott”. Együtt mentünk tovább, a százhetvenes pulzustartomány viszont nem kecsegtetett sok jóval. Elhagyva a lakott vidéket, változó meredekségű, de folyamatosan és bátran emelkedő útra tértünk rá. Társam tempója minden volt, csak jóleső nem. Percekkel később felért ránk Levi is, megviselt arckifejezése munkás perceket sugallt.

Miközben az előttem távolodók sziluettjét kerestem utolsó kapaszkodóként, bátyám hátam mögül kezdett felzárkózni, majd kisvártatva ő is magamra hagyott, a levemben főve. A tetőt harmincöt kilométernyi mászást követően, közel ezerhatszáz méteres magasságban értük el. A hágón málna-, áfonya- és mézárusok fogadtak pénztárca-nyitogató szeretettel, mindhiába. Ellenben a pazar panorámából bőséggel fogyasztottunk. Szemmel jól kivehetően látszott a mélyből szívósan felfelé kapaszkodó útszalag, körös-körül a háborítatlannak tetsző havasok vadonjával. Megkapó, „libabőrös” érzés kerített hatalmába.

20160822_152414 Rövid, de villámgyors ereszkedést követően érkeztünk meg a Vidra-tó partjára, ahol szomorúan szembesültünk a természet szentségének és a modern-barbarizmusnak újabb keserédes reprodukciójával. A fenséges tájat hanyagul hátrahagyott szeméthalmok tarkították – egyszersmind felhívva figyelmünket: Önök látnivalóhoz érkeztek. Bicskanyitogatóan bosszantó passzív közjáték volt.

Csapatunk pár percet követően újra összeállt és a tó szabálytalan partvonalát kacskaringó kígyóként követő útszakaszon már együtt is maradt. Rendkívül gyér forgalom és szokatlan csend, béke fogadott minket. Ám, unos-untalan „visszarándultunk” a valóságba. Sértően oda nem illő, gallyakból, nejlonzsákokból tákolt kalyibák tűntek fel a fenyőerdők sűrűjében, előbb csak szétszórtan, később telepekbe rendeződve. Döbbenetes, de még véletlenül sem nyomorgó, kitaszított emberek kavalkádja volt ez, hanem a civilizáció lelkes hírnökei, a hithű rousseau-iság mindenfajta nélkülözésével. A nejlon-negyedek sorra követték egymást, kiegészülve az útszéli kürtöskalácsosok szürke füstöt ontó bódéival , egészen a kultikus Transzalpina kapujáig.

20160822_170311
Az utolsó nagy haddelhadd következett, a Király Útjaként vagy az Ördög ösvényeként is elhíresült hágóút csúcsáig. Hatvan kilométerrel a lábunkban vágtunk neki a hegymenetnek. Ideérve üresnek és elcsigázottnak éreztem magam. Amint emelkedni kezdett, utat is engedtem a „hegyi kecskéknek”.

Gyurival, régi szép időket idézve, saját ritmusban, ketten láttunk hozzá a főfogásnak, ami később kifizetődőnek bizonyult. Méterről-méterre tértem magamhoz. A tükörsima, hibátlan útburkolat és a lenyűgöző, Alpokba-illő táj, a maga kopár, törpefenyőkkel szórt tarkaságában – új, bizsergető impulzusokat szült bennem. Hát, még a sebtiben, szemem sarkában elkapott kép, az előttem magányosan tekerő Porcsin Leviről. Végre támadhatok, végre ráharaphatok a horogra. Úgy érzetem, kezd visszacsöpögni belém az erő. A Király Útja híréhez méltóan kíméletlen volt és fájdalmas. Méterről-méterre csaltam közelebb magam Levihez, miközben teljesen elfogyott talpam alól az áttétel. A legkönnyebb fokozat (36×25) is kőkeménnyé szilárdult, az emelkedő viszont még meredekebbé, még kegyetlenebbé vált. Hamarosan összezártunk. A “vége” kilométereken utolsó erőmmel rúgtam még párat a pedálba, így el is távolodtam Levitől. Már-már eksztázisban értem fel a 2100 méteren fekvő, fennsíkszerű platóra. Csatlakozva az egész hétvégén egymást „kalapáló” Krisztián-Peti duóhoz. Fent aztán minden „befutót” hangos üdvrivalgással köszöntöttük, kiegészülve a váratlanul, a bazársor mélyéről fülünkbe szökő KisGrofó balladákkal. Állítólag itt Jolly a király…

20160822_170754

Percek lefolyása alatt a nyárias napsütést, lassanként körénk fonódó őszi köd váltotta. Egy fél-fél lángost és forró kávét megengedő pauzát követően vetettük magunkat a mélybe. Őrült, autók közt cikázó downhill következett, a hátralévő hetven kilométer majd teljes hosszán. Nemcsak egymás, hanem a naplemente ellen is versenyeztünk, magunk mögött hagyva a mai napon 144 kilométert, 2400 méternyi szintemelkedést és rengeteg élményt.

Ördögien jó nap volt.

Dovák Dávid

Dovák Dávid

Nekem az írás olyan, mint a fotósnak valamit a lencse végére kapni. Úgy szeretem a toll hegyére tűzni a szavakat,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​