A futás a “nikotintapaszom”

6 éve dohányzom és mindössze 5 hónapja kezdtem el futni. 6 év egy fiatal életében soknak számít, amire nem vagyok büszke, 5 hónap pedig szinte semmiségnek, mégis büszkén osztom meg a futásban eddig elért, számomra fontos eredményeket. Az évek alatt a dohányzás életem szerves részévé vált, az elmúlt hónapok alatt viszont hatalmába kerített egy újabb függőség, melynek segítségével talán sikerül megszabadulnom káros szenvedélyem rabláncaitól.

Egy jó barátom múltkor megkérdezte, mi az, ami miatt leszoknék a cigiről (a várandósságon kívül). Erre én azt válaszoltam, hogy saját magamért, legfőképpen az egészségemért képes lennék abbahagyni a dohányzást. Persze a kérdést elengedtem a fülem mellett és nem is foglalkoztam vele igazán. Viszont amióta versenyre készülök és intenzívebben futok, rá kellett ébrednem arra, hogy a futások során „valami nem stimmel”. Érzem, hogy még rengeteg energia van bennem, többre is képes lennék, de mintha valami visszatartana, nehezebben veszem a levegőt, majd csalódottan kifulladok. Éreztem és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha nem vigyázok, az egészségem forog kockán. Na hát igen, ekkor kezdődött el bennem a lelki vívódás: valamit valamiért.

A dohányzást feladnám a futásért.

Ezt a mondatot könnyű leírni, de megvalósítani annál nehezebb… Pedig elég felállítani egy pro és contra listát: egyértelműen a futás, a sport mellett szólnak az érvek, a józan ész tisztában van a dohányzás káros mivoltával. Hát akkor mégis mi a gond, miért a lelki vita? A dohányzás már annyira átszőtte a mindennapjaimat, annyi „jó”életérzést és annyi megszokott kis rituálét társítottam a cigi mellé, hogy hiába döntöttem el agyban már százszor, egyszerűen képtelen vagyok egyik napról a másikra abbahagyni. A cigi a reggeli kávé mellé, a délelőtti a kollégákkal, az ebéd utáni „emésztést segítő”, a vizsgák előtti „stresszt enyhítő”, majd a vizsgák utáni „megkönnyebbülést jelentő”, a délutáni „unatkozós”, a Duna-parti „álmodozós”, egy cigi a sör mellé, a bulikhoz, egy „elalvás előtti”… Maga a mozdulat, hogy rágyújtok egy cigire, beleszippantok és kifújom a füstöt. Hát nekem ezért nehéz.

De nem hagyom magam!

Hányszor sikerült már legyőzni a saját határaimat a futások alkalmával? Hányszor léptem túl a korlátaimon és döntöttem meg saját, egyéni rekordokat? Mennyi akaraterő, munka és erőfeszítés van a mögött, hogy most már 8-10 km-eket futok? Arra gondolok, hogy elkezdtem futni, nem adtam fel, kitűztem magam elé egy célt, beneveztem egy versenyre és még mindig annyira erős a kitartásom, hogy nem futamodtam meg. Akkor tényleg ilyen gyenge lennék és tényleg nem tudom letenni azt a vacak cigarettát?

Ahogy az elején „hozzá kellett szoktatnom a szervezetem” a futáshoz, most így szoktatom le a szervezetem a cigiről, lassan, de biztosan – már napi 1 szálnál tartok. A cél a 0 és tudom, hogy sikerülni fog: a futás a „nikotintapaszom”.

Koltai Piroska

Koltai Piroska

A futás világába nem olyan rég csöppentem bele, de mint „laikus futó” egyre jobban magával ragad ez az örömteli sport...... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​