3 eszköz, ami nem azt nyújtja, amit várunk tőle

A fitnesz minden ágazata körül rengeteg tévhit kering és olyan félinformációkból táplálkozik a gyanútlan laikus, amelyek sokszor csalódáshoz vezethetnek. Egy korábbi posztomban megcáfoltam néhány téves elméletet, most pedig olyan eszközrökől írok, amelyek egyáltalán nem azt nyújtják, amit a legtöbben várnak tőlük.

1. Izzasztóöv

Főleg  a női öltözőben figyelhető meg, hogy a lányok gondosan magukra applikálják az övet kardió előtt, sőt, az igazán elvetemültek még zsírégető(nek titulált) krémet is kennek alá, remélve, hogy így könnyebben fogynak.

Tény: Az izzasztóöv nem fogyaszt, legalábbis nem közvetlenül. Lokális fogyás nem létezik, hiába tekerjük a derekunkra, onnan maximum a leizzadt vizet veszítjük el, zsírt aligha. Mire jó mégis? Azzal, hogy sporttevékenység közben hordjuk, megnöveljük a testünk hőmérsékletét, ezzel kicsit felgyorsítva az anyagcsere folyamatokat. Továbbá melegen tartja az izmokat, ami kiváló, főleg egy hát vagy lábedzés esetében. A bőröd kicsit felfrissül utána és puhább lesz, az öv anyagának köszönhetően pedig nem pállik be, (szemben azzal, mikor simán csak tekercselnél) hanem átereszti a levegőt. Ha azért használsz övet, mert kedvenc versenyződ is ebben tapos a verseny előtti héten, akkor el kell szomorítsalak: ő már csak vizet kell, hogy veszítsen és ezért mindent megtesz- de a zsír nem az övtől tűnt el has-derék-csípő tájról.

2. Kicsi súlyok

Alakformáláshoz, szálkásításhoz, pláne csajoknak kicsi súlyzók ajánlottak, a nagyok meg a srácoknak, kiváltképp, ha pont tömegelnek. Egyszerű: ha nem akarsz túl izmos lenni, nem kell magad megszakítani.

PVCTény: Aki relatív nagy súlyokkal edz, annak nem lesnekz relatív nagy izmai. Csak tónusosabb izmai. A méret pedig csak a belefektetett időn és a hűtőszekrény tartalmán múlik. A relatív szó nem véletlen, hiszen különböző erőnlétű és fizikumú minden ember. Én például egy éve edzettem, amikor már 10 kg-s egykezest használtam a csuklóbeforgatásos bicepsz gyakorlathoz, de volt olyan személyi edzettem, aki még 1,5 év elteltével sem ment 5 kg fölé. A képlet egyszerű: akkora súlyt kell választani minden gyakorlathoz, amivel még szabályosan, de már nem kényelmesen tudsz végrehajtani egy adott gyakorlatot. Ha simán beszélgetsz, nézelődsz, mosolyogsz gyakorlat közben, viszont a végrehajtásod szabályos, akkor biztos, hogy túl kevés a súly, amit használsz!

3. Haskerék

Tulajdonképpen ide lehetne sorolni minden hasizomerősítő eszközt, hisz az ígéret ugyanaz: használd az eszközt/gépet és kockás lesz a hasad. Ráadásul kockásabb, mintha csak felüléseket csinálnál. (Bár azt semmi esetre se tedd 🙂 )

Tény: A hasad most is kockás. Egyszerűen ilyen a hasizom formája. Az, hogy ez mennyire deffiniált, 3 dolgon múlik: a hasfaladat fedő zsírréteg és víz mennyiségén, a genetikai adottságaidon és csak harmadikként múlik a hasizmod erősségén. Vannak olyan sportolók, akiknek még versenyformában sem látszanak azok a kockák, pedig nincs zsír és víz a hasukon és minden bizonnyal igazán edzették magukat. Mások pedig életükben nem hasaztak, még is ott figyel a 6pack. Egyeseknek pedig még enyhe zsírréteg alatt is átsejlenek az izomtónusok. Ebből a szempontból például én is szerencsés vagyok, bár ez a legritkább. Természetesen hasizmot nem csak esztétikai indíttatásból kell edzeni, hiszen stabilizáló izom és a belső szervek védelmében is fontos a  szerepe. Azonban a helyesen kivitelezett hasprések különböző variációi is tökéletesen meg tudják edzeni ezt a területet, a haskerék már egy következő szint. Nem ezzel kell kezdeni. Sőt, olyan nehéz szabályosan használni, hogy nem is fog sikerülni egy adott edzettségi szint alatt.

Vannak esetleg olyan fitneszipari termékek, amiknek nem érted a létjogosultságát, vagy nem tudod pontosan, miért is jó, hogyan működik? Írj bátran!

 

Tóth Szandi

Tóth Szandi

Tóth Szandi vagyok, 23 éves, a dunaújvárosi Decathlon csapat tagja, a vasak megszállottja. 20 éves voltam, amikor eldöntöttem két dolgot:... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​