Óda a túrabothoz, avagy hogyan lettem négylábú

Úgy kezdődött, hogy kedvenc húgom (aki szintén Decathlonos eladó) meglepett születésnapomra egy pár túrabottal. Szép kék Arpenaz 500-as darabról van szó, könnyített, puha fogantyús, ránézni is gyönyörűség. Megkaptam, majd jó sokáig hozzá sem nyúltam... na de amikor mégis, akkor fordult velem egyet a világ!

Kutyás túrázó vagyok, ahhoz voltam szokva, hogy derekamon futó-övvel, és a hozzá való húzószárakkal rögzítem magamhoz a szörnyeimet, akikben 24/7-ben túlteng annyira az energia, hogy lendületből felhúzzák nem csekély testemet bármilyen hegyoromra. Ilyen segítséggel könnyű elkényelmesedni, ám egy idő után nekem javult a kondim, nekik pedig kialakult a “túrafegyelmük”. Nem kellett megkötnöm őket, megszokták, hogy csak addig mehetnek előre, míg látom őket. Ha idegen jön szemből már hívás nélkül jönnek a lábam mellé, és sosem térnek le az útról.

Jó barátom, az Arpenaz 500 Light

Jó barátom, az Arpenaz 500 Light

Summa summarum, már nem volt szükségem a hámra, szabaddá vált a kezem. Az igavonó szerelék egyébként is elég nagy súlyt jelentett, “hátha jó lesz” alapon nem szívesen cipelem. Helyet kapott viszont a bot. Annyira nem voltam hozzászokva, hogy az első hám-mentes túrákra egyszerűen elfelejtettem elvinni, majd egy alkalommal már eljutott az autóig – és az ötödik km környékén jöttem rá, hogy ott is maradt. Nem sokkal később egy húzósabbra sikerült teljesítménytúrán kaptam kölcsön egy kolleginától egy pár botot és ezzel azonnal bevésődött az agyamba: a bot KELL.

Aztán jött az év első országos TAM túrája… A TAM a Decathlon dolgozók túramozgalma (Túrázz A Munkából). Négy áruház dolgozói gyűltek össze a Keleti-Mecsekben, hogy két napig túrázzanak. Kulcsosházban aludtunk Óbányán, ezért csak három kutyát vittem (Rebelle, aki akkor 5 hónapos volt és a bolond testvérek: Pogo és Lemmy), és meg kellett gondolni mennyi holmit akarok bepasszírozni az autóba. Aki járt már Óbányán tudja, hogy az út első – talán legszebb – kilométerei a patakmederben futnak végig.

DSC06008

Utunk az Öreg patak mentén vezetett

Vízen átgázolás az egyik olyan művelet, amihez a túrabot hatalmas nagy segítséget tud nyújtani, könnyebb egyensúlyozni, támaszt nyújt és még arra is jó, hogy felmérjük, hogy a lábunk előtt lévő gyanús fehér felület hab vagy szikla. Az extrém helyzeteken túl a túrabot nagy segítséget jelent a szintkülönbségeknél is, felfelé “négylábúak” lehetünk, és nem csak lábbal, kézzel is tudunk kapaszkodni. A kemény, jól tapadó talajon is sokat számít mindez, de ha ráadásul csúszik is, akkor mondhatni létszükséglet. Lejtmenetben a térdfájós sorstársaimnak szintén kötelező a bot, sok terhet le tud venni a lábról (előny, ha a kezünk emellett nem fájós).

Az utunk Óbányáról Kisújbányára, onnan pedig Cigány-hegyre vezetett, így rögtön teszteltem is mennyivel könnyebb így mászni fel és kúszni le. Az 500as bot “csavaros” állítású, és kellett egy-egy perc, hogy  a hosszú “hegy”-ből rövidebb “völgy”-be állítsam a hosszát, ami (tekintve, hogy gyors tempójú túrázók vagyunk) nálam egy nagy fekete pont.

DSC06098

Máré várán a nagy csapat

Cigány-hegyről mindenféle kereszteken át mentünk Máré-váráig, volt ott susnya, sár, és erőt próbáló emelkedők, no meg extra magas páratartalom. A Mecsek szuperül meg tudja fogni a felhőket, és személyes véleményem szerint a túrázónak nincs nagyobb ellensége a fülledt páránál. Amikor a test nem tudja hűteni magát, mintha nem jutna levegő a tüdőbe, az tikkasztó tud lenni. A körülményekhez képest elvárható mértékben szakadt rólunk a víz, no de az Arpenaz 500-as szivacsos fogantyúja végig jól feküdt a kezembe! Nem törte fel és nem is csúszkált, nagy-nagy piros pont!

Máré várától Cigány-hegynek jöttünk vissza majdnem egyenes úton Óbányára, összesen 22km-t. A túrabot light kivitele nagy előny, mikor nem volt rá szükségem csak a kezemre akasztottam, vagy befűztem a zsákom fogantyújába. Nem volt útban és a 2 x 230grammot szinte meg sem éreztem.

Bár manapság a túrázók között egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a botok, még mindig sokan megkérdezik, hogy ezek tényleg jók? Nos, igen, nagyon! Nem csak az idősek kiváltsága a túrabot, próbáljátok csak ki 🙂

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

A kutyázásnak van az a szintje, ami már túlmegy a józan ész határán, ami az emberek jelentős többségét meghökkenti és minimum... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​