Egy villatörés anatómiája

Sokáig gondolkodtam azon, hogy megosszam-e ezt az élményt, vagy sem, de végül arra jutottam, hogy talán némi  tanulságul szolgálhat az olvasónak.

Megmaradt szabadságaimnak köszönhetően úgy adódott, hogy október hónapban közel annyi időt szentelhettem a „nem csak közlekedés miatti kerékpározásnak”, mint egész évben együtt véve.

Hatalmas ajándék ez, tekintve, hogy az év talán utolsó napsütéses heteit éltük, egy csapadékkal terhes időszakot lezárva. Az ösvények többé-kevésbé felszáradtak, egy réteg hosszú ujjú mezt megengedő a hőmérséklet, mi kell még?

Kialvatlanul ébredek. Hajnalig fent voltam, útvonalakat vetettem össze. Igyekeztem általam eddig felderítetlen részeket összekapcsolni, minél inkább egy szinten tartva magam, elkerülve a legfrekventáltabb, „sokat mászok, hogy utána gyorsan  elveszítsem a leküzdött magasságot, hogy újra mászhassak” jellegű vonalakat.

Inkább egy szinten tekerős, picit hullámvasutas, kanyargós élménybringázásra vágytam, nem a határaim feszegetésére.

Tudatom még be sem bootolt, gyors reggeli, majd pánikszerű pakolás. Szokásos vízmennyiség, szokásos müzliszeletek, papírforma.

Vágyom az új kalandra, a szintrajz alapján minden eddiginél izgalmasabb útvonalat sikerült belőnöm. Ugyanazt érzem, mint mikor gyerekként meg sem akartam várni, amíg a nagyi összerakja a tortát, és rávetettem magam a levágott piskótafeleslegre és azzal tunkoltam ki a megmaradt csokis krémet.
Nagyon bringázni akarok. Pláne, hogy több mint tíz kilométert kell előtte tekernem aszfalton. Út közben felülírom a tervezett útvonalat, egy idegen városrészen rövidítést sejtek, de sikeresen eltévedek. Nagyon bosszant a saját butaságom miatti plusz kör. Alászállok egy völgybe, és egy földutas átkötésnél levágok egy sarkot a magas füvön át. Egy alattomos árok akasztja meg a kerekem, érzem, hogy a hátsó kerék emelkedik. A stopli magától old ki a kötésből, én pedig átugrom a kormányt. Talpra érkezem, pár botladozó lépéssel. Senki sem látott, bringát összeszedni, gyerünk tovább. Főútra érek ki, kivárom a lyukat két kamion közöt, kapaszkodósáv, sebességem gyök kettő. Nagyon elegem van már az aszfaltból.

3_avarMegérkezek ahhoz a ponthoz, ahonnan a térkép ösvényt ígért. Megtalálom, legurulok egy tisztásra, útjára engedem a gumiból a feleslegessé vált atmoszférákat. Megnyugtat az avar illata, a forgalom moraja távolodik. Hiányos reggelim éreztetni kezdi a hatását. Pár kilométerre van az első komolyabb emelkedő csúcsa, úgy döntök, addig kibírom. Az ösvény helyenként csak sejthető, vastag avar borít mindent. Néha érzem, hogy hátsó kerekem  elveszíti a kanyarokban a tapadást. Lassítok a tempón, majd enyhe lejtő a jutalmam. Feltámad a szél, jókora adag, száraz levél hullik-kavarog a levegőben. Gurulás közben gyermeki mosollyal nézem a pasztellszín hófúvást, az avarból alig kilátszó, keresztbe dőlt fát utolsó utáni pillanatban veszem csak észre. A villát ugyan kiemelem, de a hátsó kerék már nem tudja követni, egy láthatatlan nyúlvány beleakad a hajtóműbe. Elegánsan, hasra érkezem,  számban levél-saláta. Össze kell szednem magam, ez így nem mehet tovább, lassan kimerítem az egész éves esés-kvótámat.

Az első mászás: aljas, mocorgó kövek az avar alatt. Rejtekükből súlyomra kiforduló, küllőkön xilofonozó ágak. Szinte hajthatatlan meredekség, elemelkedő első kerék… kiállok, súlypontom előre helyezem, fogaim ökölbe szorulnak, felrántom akkor is! Felérek, szemüvegem lencséjét izzadságcseppek homályosítják. Széles, erdészeti gépeknek is alkalmas szakasz terül el előttem, hívogató, hosszan elnyújtott lejtős jobbkanyar. Megszegem üres gyomromnak tett ígéretem, leeresztem a nyerget. Összefüggő, sík avartengeren indulok el lefelé, kerekem küllőig merül. A kelleténél bátrabb tempót engedek, közel a lejtő alja. Váratlanul előrebukok, első kerekem széles, mély, feltehetően traktor által kivájt nyomvályúba csúszik, majd a hátsó is követi. Kerékpárom balra nézve, keresztben driftel. Próbálom visszanyerni az irányítást.

3_avar2Abban a pillanatban, hogy kicsatolnám egyik lábam, valami megakasztja csúszásom. Előrebukok, megfordul a világ, majd pattanok egyet a hátamon, és ismét hason fejezem be a manővert. Bringám mögöttem fél méterrel állapodik meg. Felkönyöklök, próbálom összerakni, mi történt.

Egy percig heverészek levegő után kapkodva, kárfelmérés,  testen, gépen. Állapotom stabil, nincs törés, kevés a vér, a színes foltoknak estére táblázok be időpontot.

Nézzük a vasat. A rárakódott földtől eltekintve épnek tűnik. Lánc a helyén, a váltó rendben, tekerem, forog, vált. A villára nézve összetörik a szívem. A lábakat összekötő híd megadta magát. Sírni tudnék. Egyszemélyes megvert hadseregként keresem meg a legközelebbi aszfaltot. Favágókat sikerül leintenem, teherautójuk platóján nyugovóra helyezem a sérültet a fahasábok  tetején. A városba érve letesznek a megbeszélt helyen, majd onnan hazagurulok a legkevésbé rázós úton.

Utólag könnyű okosnak lenni, a tanulságokat elég hamar levontam.

Veletek fordult már elő hasonló? Miként kerülhettem volna el a történteket?

Nagy Gábor

Nagy Gábor

Gyermekkoromban megérintett a forgó kerekek giroszkópikus hatása , a kétezres évek közepe óta pedig inkább életmódnak tekintem a bringákhoz fűződő... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​